Fibróma: Mit kell tudnunk róla?

A fibróma egy gyakori bőr elváltozás, ami a kötőszövetből fejlődik ki

 

Tévesen gyakran szemölcsnek is nevezik, mivel ez a kifejezés arra utal, hogy az elváltozás fertőző, pedig a dermatológusok a szemölcs kifejezést inkább a vírusos kinövésekre használják, nem pedig a kötőszövetből származó kinövésekre, mint a fibrómánál

 

A Fibróma előfordulása és okai

A fibroma megjelenése jelentős részben alkati kérdés, ugyanakkor a bőr öregedésével is magyarázható: egy bizonyos életkor felett már szinte mindenkit érint. Jellemzően 30 éves kor után alakul ki. Konkrét kiváltó oka nem ismert, de gyanítható, hogy a folyamatos irritáció és dörzsölés elősegítheti megjelenését, ezért is látjuk leggyakrabban a nyakon vagy a hónaljak területén. Akiknél egy fibróma már megjelent, annál jellemzően több is kialakul az életkor előrehaladtával. A férfiak és nők érintettsége azonos, a nemek között ebben nincs különbség.

A Fibróma tünetei

A bőrnövedék külső megjelenése nagyon jellegzetes, általában bőrszínű, esetleg halványbarna. Maga a fibróma általában 1-2 milliméteres, de van, hogy csak tapintással lehet érezni a bőrből alig kiemelkedő apró kis növedéket. Nagyobb fibrómák esetén jól látható a jellegzetes vékony nyél, és az annak végén ülő, puha tapintatú, mozgatható, gombostű fejéhez hasonlatos gombocska. Ritkán előfordulhatnak nagyobb, akár egy centimétert elérő fibrómák is.

A fibróma a leggyakrabban a nyakon alakul ki, itt provokáló faktor lehet a nyaklánc vagy a magas nyakú, galléros ingek viselése, és az ebből adódó dörzsölés. A második gyakori megjelenési hely a hónalj területe, de gyakran kialakul a szemhéjon, mellkason, nőknél emlő alatti területen és törzsön. Az alsó végtagon kevésbé jellemző, ha mégis, akkor inkább csak a lágyékhajlati területen.

A Fibróma diagnózisa

A Fibróma diagnózisa

A fibróma megjelenése nagyon jellegzetes, diagnózisa a klinikai kép alapján történik.

A Fibróma kezelése

A fibrómát nagyon egyszerű eltávolítani, és mivel a fibróma kozmetikailag is zavaró lehet, valamint esély van a sérülésére és csavarodására, érdemes is megtenni. Az eltávolítás általában steril ollóval történik, de végezhető leégetéssel vagy lézeresen is. A Termikus Ionizációs eljárás kivételesen gyors, hatékony és egyszerű módszer, amely alkalmazható az probléma korrigálására is

A Fibróma gyógyulási esélyei

A fibróma az eltávolítást vagy az elhalást követő leszáradás után gyakorlatilag nyom nélkül gyógyul, lévén bőrrel összeköttetésben lévő nyele nagyon vékony.

A Fibroma megelőzése

Kialakulása nem megelőzhető, de akinek már volt fibrómája és hajlamos rá, annak érdemes kerülnie a nyaklánc és a szoros, dörzsölő ruházat viselését.

A Fibróma szövődményei

A fibrómának a megcsavarodáson vagy véletlenszerű leszakadáson kívül más szövődménye nem lehet, a növedék rosszindulatúan nem fajulhat el. Szövődmény az eltávolítás után sem szokott jelentkezni, feltéve, hogy az érintett az orvosi utasításokat betartja, és a beavatkozási területet egy-két napig víztől óvja, a fedőkötést pedig viseli.

A Fibróma és Szemölcs – Mik a Különbségek?

Sokan nem tesznek különbséget a fibróma és a szemölcs között, pedig számos jellemzőjük eltérő. Míg a fibromák kialakulásának okára még nem igazán derült fény, addig a szemölcsökről pontosan tudjuk, hogy vírusok okozzák, az anyajegyeket pedig szövetszaporulatok.

A Fibrómák megelőzése

A Fibrómák megelőzése

A lágy és kemény fibrómák kialakulásának megelőzésére nem igazán van mód. Nagy valószínűséggel azonban csökkenthető az esély, ha a meg tudjuk akadályozni a bőrfertőzések kialakulását. Ez többek között azt jelenti, hogy a legapróbb sérüléseket is alaposan le kell fertőtlenítenünk és ápolnunk, illetve a szőrtüszőgyulladást is kezelnünk kell. Az irritabilis fibróma kialakulásának a megakadályozásához rendszeresen ellenőriztetnünk kell a protézisek, implantátumok és fogászati koronák elhelyezkedését. Ezen kívül ajánlott kerülni például a nehéz nyakláncok és szoros ruhák viselését, mert azok irritálhatják a bőr felszínét.

Amennyiben hajlamosak vagyunk más bőrbetegségek kialakulására, akkor ajánlott figyelnünk az alapos kézmosásra, a megfelelő napfényvédelemre, mellőznünk kell a nikotint és az alkoholt, sok vizet kell fogyasztanunk, továbbá kiegyensúlyozottan kell étkeznünk.

Ritka esetekben a csípős és forró ételek súlyosbíthatnak a kórképeken.

 

A Termikus Ionizációs eljárás kivételesen gyors, hatékony és egyszerű módszer

Ezzel az eljárással szinte ugyanolyan eredmény érhető el, mint a hagyományos sebészeti beavatkozásokkal, de szike nélkül. Az egyik előnye az, hogy míg a sebészeti beavatkozások gyógyulási ideje akár 6-8 hétig is eltarthat, addig a Termikus Ionizációval végzett kezelések általában 5-10 nap alatt gyógyulnak.

A beavatkozás során a vendégnek nem kell aggódnia a lila foltok vagy jelentős fájdalom miatt. Ez a kezelés alkalmas a lógó és felesleges bőr eltávolítására bármely testrészen.

Ez a módszer alkalmazható az alábbi problémák korrigálására

Ráncok eltüntetése – látványos javulás
Felső szemhéj megereszkedése
Szemöldök közötti ráncok
Orr-ajak barázda
Száj körüli dohányzási ráncok
Felső ajak feszesítése
Homlok ráncai – függőleges és vízszintes
Arcon és nyakon jelentkező bőr megereszkedése
Toka feszesítése
Szem körüli táskák (bizonyos feltételekkel)
Fibrómák
Szarkalábak
Hegek
Szemöldökemelés
Has bőrének feszesítése
Térd bőrének frissítése
Orrkorrekció
Ajaknagyobbítás
Karon lévő intenzívizmok

Jelentkezz be hozzánk konzultációra ide kattintva

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Ne mond, hogy nem vagy kíváncsi további cikkeinkre kozmetika vagy szépségápolás területén. Olvasd el ezeket is cool